Szeretnék beszélni az örömről, arról a múló, törékeny pillanatról, mely oly hamar jő, s tovaszáll, tünékeny illatot hagyva maga után...
Az öröm, melyre mindenki vágyik, oly közel van. Benne van érzékeidben - egy érintés bársonyosságában, egy eléd táruló kép bűbájában, egy átölelő mosolyban... Ezek a természetes örömök. Velünk született képességünk az örömre.
Ezt a velünk született képességet fejlesztenünk kell. Meg kell látnunk az egyszerű dolgok selymes fényét, a múló pillanatok ünnepélyességét..., s elő kell tudnunk idézni örömteli pillanatokat a megfelelő rituáléinkkal...
Az öröm azért van, hogy tekintetünk megőrizze bársonyosságát, lényünk frissességét, humánumát.
A bennünket körülvevő szépség, jóság, harmónia létezik, anélkül is, hogy meglátnánk és örülnénk neki.
De meglátva, megsokszorozzuk, azt, s átadva másoknak, felderítjük az ő arcukat is.
A szépség értünk létezik, a mi örömünkért.
Mi pedig azért vagyunk, hogy megsokszorozzuk ezt az örömöt.
